Megújult a SkyDrive is

A Microsoft a Hotmail levelezőrendszerhez hasonlóan a SkyDrive felületét is a rövidesen megjelenő Windows 8 imázsához alakította. Jön a hivatalos Androidos kliens is.
Hirdetés

Ahogy arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Microsoft elérhetővé tette a megújított SkyDrive-felületet is. A felhőszolgáltatás ráncfelvarrása nagy funkcióbeli változást nem hoz, viszont áttekinthetőbb, egyszerűbb és kényelmesebb lett. A Microsoft megemelte a fájlonkénti limitet, így 2 gigabájtos fájlok is menthetők a felhőbe.

Az újdonságok közé tartozik az egyszerűbb kijelölés egérrel, a "fogd és vidd" feltöltés (egyszerűen bedobjuk a feltöltendő fájlt a célmappában) vagy a felső kék sávban lévő helyzetfüggő menü.

Természetesen az új köntös az októberben debütáló Windows 8 felületét kapta meg, ahogy az Outlook-ra átnevezett Hotmail is.

Redmond elérhetővé tett egy magyar nyelvű bemutatót is, így képernyőképek helyett inkább mi is ezt tesszük közzé.

A SkyDrive-ban továbbra is 7 GB tárhelyet kap minden új felhasználó, ám akik korábban regisztráltak és a megadott határidőig aktiválták 25 gigabájtos tárterületüket, ezentúl is a nagyobb kapacitással sáfárkodhatnak. A szolgáltatás weben keresztül 2 GB-os fájlonkénti korlátot, míg más applikációk esetén ennél kisebb feltölthető fájlméretet is foganatosíthatnak. Már egy ideje elérhető a hivatalos kliensprogram is PC-re, Mac-re vagy az Apple mobileszközeire is, Androidra harmadik féltől származó alkalmazásokkal érhetjük el a Microsoft-féle felhőnket.

Jön a hivatalos Android-kliens is

Bár eddig is használható volt a szolgáltatás Androidon, egyelőre külső fejlesztők segítségével oldottuk ezt meg. A Microsoft bejelentette, hogy heteken belül letölthető lesz a Google Playből a hivatalos androidos SkyDrive alkalmazás is. A fejlesztők ígérete szerint ugyanazt a modern, átlátható felületet kapja meg a Google operációs rendszerén futó alkalmazás, mint a Windows Phone-on, továbbá lesz benne megosztás linkkel vagy más alkalmazással, ill. feltöltés.

 

Megtekintés a Vetítőszobában

 

SkyDrive Android

Ilyen lesz az Androidos kliens

- K.I.

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version