A szolgáltatás átmenetileg nem érhető el!
hirdetés
domain regisztráció
Domain regisztráció az Imineten

Vigyen magával zseb-Linuxot!

  • Szerző: iminet
  • · Olvasva: 4317
  • · Dátum: 2007.09.19. 10:32
  • · Rovat: Linux
Facebook megosztás Twitter megosztás Windows Live megosztás Google+ megosztás E-mail Nyomtatás
Összeomlott a Windows? Nem akar levelezni az ismerős vírusoktól hemzsegő PC-jéről? Ilyen esetben jöhet jól a pendrive-ról indítható Slax Linux - csak előveszi a zsebéből, és már használhatja is -, akár a winchestert is kiveheti a gépből.
Hirdetés
Sajnos a Windowst gyakorlatilag nem lehet USB-meghajtóról indítani, pedig egy rendszerösszeomlás, vírusfertőzés esetén néha bizony jól jönne egy fiókból, zsebből előkapható tartalékrendszer. Egy ilyen szoftvert keresve akadtunk rá a Slax Linuxra, mely egy cseh programozó munkája, honlapjáról eltérő igényeket kiszolgáló verziókat lehet letölteni. Nagyon praktikusnak tűnt, gyakorlatilag minden fontos szoftver megtalálható benne, böngésző, levelező, képszerkesztő, médialejátszó, csevegő és irodai programcsomag is.

A Standard az alap (ez magyar verzióban is letölthető), míg a KillBill Edition névre hallgató csomagba néhány extra alkalmazás is került - ennek ellenére mindkettőt fel lehet telepíteni egy 256 megabájtos USB-meghajtóra. Aki csak 128 megabájtos pendrive-val rendelkezik, annak a Popcorn Editiont érdemes tesztelnie, ez egy lecsupaszított változat, csak médialejátszó, chatprogram, böngésző és szövegszerkesztő kapott helyet benne.


Startolás USB-ről

Amennyiben CD-ről kívánja használni a rendszert, a letölthető ISO fájlokat egy CD-író program képfájl kiírása funkcióját használva kell felírnia egy lemezre. Ha USB-meghajtóról kívánja indítani, az ISO fájl tartalmát a merevlemezre kell kibontani, akár egy ZIP-állomány esetében, például a WinRAR programmal. Ezt követően be kell lépni a könyvtárba, bedugni a használni kívánt pendrive-ot, és be kell gépelni az alábbi parancsot: make_disk x: (az x helyére a pendrive-ot jelölő meghajtót írja be!) Ezt követően a program minden fájlt magától felmásol, további beavatkozásra nincs is szükség.

Hagyja bedugva a pendrive-ot, indítsa újra a gépet, figyelje a képernyőt, valamikor meg fog jelenni a képernyőn, hogy melyik billentyűt kell lenyomni az indítómenü eléréséhez (általában az F9-et vagy az F12-t), majd ott válassza ki az USB-t. Tapasztalataink szerint az utóbbi években gyártott számítógépek mindegyike képes volt USB-ről rendszert indítani, régebbi modellek esetén azonban ez sokszor nem lehetséges, ilyenkor a CD-re égethető verzióval érdemes próbálkozni.

Új monitorra tanítani kell

Ha a gépen USB 2.0-s csatlakozó van, a Slax meglepően gyorsan elindul, s a Windowstól eltérően szöveges képernyővel fogadja a felhasználót: alapesetben a root/toor usernév/jelszó-párossal lehet belépni, a grafikus felület indítása pedig a startx parancs begépelésével történik.

Nos, amennyiben legfeljebb 1024x768-as felbontást használ, nem lesz gondja, a rendszer alapból működni fog. Az általunk tesztelt 1280x1024-es lapos monitor már manuális beállításokat ígényelt, ezt a xorgconfig programmal tudtuk elvégezni - a feladat nem nagyon vészes, de a teljesen kezdőket elriaszthatja a felbukkanó jó pár kérdés. Szélesvásznú, nagyfelbontású képernyőt működésre bírni viszont embert próbáló feladat, ezt szerzőnknek is csak egy-két órányi google-os kutakodás után sikerült elérnie.

Forrás: [origo], 2007.04.10.

Kapcsolódó linkek
 

Új hozzászólás

Név: vagy bejelentkezés

Eddigi hozzászólások

Szerző: rtwhrt | Beküldve: 2011.04.17. 14:10
rtwhrt

Van ennél sokkal jobb is..

cikk/hír keresése
szavazás

Ön milyen okostelefont/tabletet használ?

Android
iOS (iPhone, iPad)
Windows Phone
Symbian
Blackberry
Bada
Egyik sem

fizetett hirdetés (x)
Egyedi gyártású műcsalik
Támogasson minket!
Viccmorzsa
1941. szeptember 13-án 0 óra 43 perckor Berlinben Stirlitz bemegy egy ház kapuján. Néhány lépés után egy lépcsősorra bukkan. Stirlitz felmegy a lépcsőn, majd balra fordul. Talál egy lengőajtót. Stirlitz átmegy a lengőajtón, majd egy másikon is. Szeme felcsillan, mert egy újabb csukott ajtót vesz észre. Stirlitz kinyitja az ajtót és bent kigyullad a villany. Stirlitz becsukja az ajtót, és a villany kialszik. Stirlitz újra kinyitja az ajtót, a villany újra kigyullad. Becsukja az ajtót és a villany ismét kialszik.
- Hűtőszekrény!-gondolja Stirlitz.
Powered by: EIS 3.0 Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!