Kép kategória bejegyzései
Augusztus huszadika
◴ 2010.08.22. 16:23Ismét megvolt egy augusztus huszadika, mely most sem telhetett el program nélkül. Bár a tűzijátékra és a rendezvényekre idén kisebb költségvetés jutott, azért most se lehetett unatkozni.
Délelőtt a Hősök terén megnéztük a díszzászlóalj felsorakozását, magunkhoz vettünk pár zacskó MH-vizet és megnéztük a Honvédségi zenekarok és a huszárok felvonulását az Andrássy útról a Hősök terére.
Este kilenckor tűzijáték a Duna-parton, fél 10 előtt hazaindulás gyalog, érkezés 22 óra után.
És a kedvcsináló képek:
Az idei első havazás
◴ 2009.12.13. 16:46Már visszafelé számoljuk a napokat Karácsonyig, az emberek legalább fele már beszerezte ajándékainak jó részét és december derekán járunk, így nem is csoda, hogy megjelent az első idei hó. Ha leszámítjuk a korábbi napok viszonylag hűvösebb időszakait, amikor csak a hegyekben lehetett hóval találkozni, bizony a mai nap mondható az első havazós napnak.
Ennek örömére belvárosi lakásom ablakából máris készítettem két képet a ma délelőtti hószállingózásáról. Nyilván az elkövetkezendő napokban nagyobb mennyiséget tudunk fotózni, de az első az mégiscsak az első.
Augusztus huszadika
◴ 2009.08.26. 16:47Mivel minden évben egyre jobb az augusztus huszadikai tűzijáték, azt hiszem, felesleges is ecsetelni, melyik évi volt szebb és miért. Helyette néhány ízelítő kép található alább, addig, míg a többi kép javítgatásai elkészülnek, és felkerülnek népszemlére.
A Szent István-napi parádék mindig is a legnagyobb látványosságnak számítottak Budapesten, olyannyira, hogy a nyár végi ünnep a külföldiek számára is rendkívüli látványosság - ugye érezzük, hogy magyar állami ünnepnapról van szó?
A légiparádéról nem tudtam fotókat készíteni, mivel a Magyar Repülő Szövetség által szervezett légibemutatót előző nap betiltották (valami baromság miatt), a Red Bull Air Race pedig nem vonzott önmagában. Aztán a légibemutató az air race mellett mégiscsak a program része maradt, úgyhogy marad a jövő évi bemutatóra történő felkészülés és fotóspróba. Bár nem saját készítés, alább látható az MRSZ-bemutató két fő látványosságának számító Malév utasszállító gép (Boeing 737-800) és a francia második világháborús veterán gép, a Douglas DC3.
Tehát következzen néhány kép:
(nagyítás kattintásra)
![]() |
![]() |
Fénygömbök a Duna felett | Fénycsóvák a hídról |
![]() |
![]() |
Sziporkázik az Erzsébet-híd | Fénycsóvák a Dunán pihenő uszályokról |
![]() |
![]() |
A Malév Boeing 737-es utasszállítója | A veterán Douglas DC3 |