A szolgáltatás átmenetileg nem érhető el!
hirdetés
domain regisztráció
Domain regisztráció az Imineten

Újjászületett a mobilos Windows

  • Szerző: iminet
  • · Olvasva: 1855
  • · Dátum: 2010.10.23. 14:07
  • · Rovat: Mobil
Facebook megosztás Twitter megosztás Windows Live megosztás Google+ megosztás E-mail Nyomtatás
A készülék elegáns kialakítása, a kezelőfelületének gyorsasága és letisztultsága a legfontosabb jellemzők, amelyek egyből szerethetővé teszik a Windows Phone 7-et, a Microsoft új mobiltelefonokra szánt operációs rendszerét, amelyre éveket kellett várni. Egyelőre a szoftverválaszték és a lokalizáció hiányzik róla, de az előbbire remélhetőleg nem kell sokat várni, az utóbbi nélkül pedig lehet boldogulni rajta.
Hirdetés

Windows Phone 7Csütörtöktől kaphatók Magyarországon a Windows Phone 7-tel (röviden WP7-tel), vagyis az új mobilos Windowsszal működő első okostelefonok. Az első két modell nevében benne is van a hetes: ezek az LG Optimus 7 és a Samsung Omnia 7. Mindkét telefon a Microsoft előírásainak megfelelően elegáns külsejű, nagyméretű érintőképernyővel és 5 megapixeles kamerával ellátott modell, amelyeket 1 gigahertzes órajelű processzor működtet.

A legfőbb különbség a két modell között az, hogy míg az LG előlapján hagyományos nyomógombok vannak, addig a Samsung a főmenübe visszalépő Home gomb mellé érintős vissza- és keresőgombot kapott. Ettől eltekintve nem csak a grafikus kezelőfelületük, de kialakításuk is nagyon hasonló, mivel a szoftvert nem változtathatják meg a gyártók, és a fontosabb külső elemeket is a redmondi szoftvercég előírásai határozzák meg. A Windows Phone 7-es mobilok közös tulajdonsága, hogy a Microsoft dedikált elsütő billentyűt is rendelt rájuk a gyártóktól, így kamerájuk bármikor bárhonnan könnyedén elindítható. Az LG készülékén emellett még egy apró portrétükör is van a fotózáshoz. Minden más tisztán Windows Phone 7.

Az első méltó ellenfél négy év után


Az első okostelefon, amelynek kezelési módja szakított a műszaki gondolkodásmódot tükröző, végtelen menükből és a szabad ficakokba besuvasztott, esetleges formájú gombokból álló rendszerrel, az iPhone volt. Az Apple mindig is jó volt abban, hogy a világ innovációs kincsét lefordítsa emberi nyelvre, megtartva az újszerűség érzetét, de elhagyva minden nehézkességet, ami az informatikusok hideg logikájából fakadt. Náluk a formatervező parancsol a mérnöknek, és ez a gondolkodásmód rendre rajongók tömegeit gyűjtő készülékeket eredményez.

A többi okostelefon-gyártó sokáig nem is tudott mit kezdeni a kihívással - ontották a jobbnál jobb hardverrel felszerelt, ám mégsem eléggé vonzó telefonokat. Az újonnan belépő Google máshonnan közelített: lemásolta az iPhone felhasználói felületének működési logikáját, s hogy mégis megkülönböztesse magát a versenytárstól, az Android platformot szabaddá tette - formálgassa minden gyártó kedve szerint. Számukra a sikert nem a rendszer újszerűsége hozta el, hanem a szabadság és az ár - sokkal olcsóbbak lehettek az androidos telefonok, mint az igencsak drága konkurens.

Négy évet kellett várni, mire valaki saját szorítójában is meg tudta támadni az Apple-t. A Microsoft tervezett egy konzekvens, jól megkülönböztethető, elegáns és mégis kézreálló telefonos felületet. A design véletlenül sem emlékeztet semmilyen műszaki eszközre, inkább egy mértéktartó, elegáns tipográfiájú újságot idéz. Csupa olyan alapelemből áll, ami szembemegy az iPhone teremtette, többiek másolta képi világgal: kétdimenziós, szögletes elemek vetett árnyékok nélkül, erős és homogén színek, ikonok helyett szövegek. Azonnal felismerhető és gyökeresen újszerű, karakteres designt kapott tehát az új mobil operációs rendszer.

A külső mellett a fő funkcionalitás tekintetében is lépett egyet a Microsoft. Az iPhone az App Store milliónyi filléres alkalmazásával azt sugallta: ezen a telefonon minden feladatra van egy megoldásunk. A Microsoft erre azt mondja, a mi alkalmazásaink még együtt is működnek, mert minden mindennel összefügg - a telefonkönyv és a Facebook, a kamera és a netes képmegosztás, a naptár és a fényképek és így tovább. A telefon és a számítógép pedig úgy, hogy a felhasználó nem akarja észrevenni, amikor egyik platformról a másikra vált - amit elkezdett netezés közben otthon, azt folytatni szeretné a telefonon a metrón, és viszont.

Windows Phone 7 AT&T

Bemutatjuk a trónkövetelőt


Az új mobilos operációs rendszernek a kezelőfelülete a legjellegzetesebb. A dátumot, az időt és az aktuális naptárbejegyzéseket mutató képernyőzár megnyitása után egy sor szögletes, piktogramokkal ellátott, animált ikon fogad minket a kezdőlapon. Ezek kicsit olyanok, mint az androidos készülékeken is megszokott widgetek, vagyis folyamatos visszajelzést adnak a hozzájuk tartozó szoftverekről, miközben azok gyors indítását is szolgálják.


A készülék színvilágát csak korlátozottan lehet testre szabni: a háttér fekete vagy fehér lehet, háttérképet nem állíthatunk be, és csak néhány szín közül választhatjuk az egyetlen meghatározó vezérszínt az ikonoknak. A felhasználó így nem zagyválhatja össze a nagyon letisztult, koherens grafikus felületet, amit egyébként állítólag a közlekedési táblákon használt piktogramok inspiráltak.

A látványos nyitóképernyőn az egyes paneleket tetszés szerint átrendezhetjük. A letöltött szoftverek nem ide, hanem a telefon alkalmazáslistájába kerülnek, innen lehet őket igény szerint átemelni és odatűzni a kezdőlapra. Az alkalmazások mellett dokumentumokat, ismerősöket is odatűzhetünk a gyorsabb elérés érdekében.

Csomópontok köré épül


A készüléken a nyitólapon nem csak szoftverek, hanem úgynevezett hubok, vagyis csomópontok is sorakoznak, amelyek bizonyos funkciókhoz, tartalmakhoz nyújtanak hozzáférést. A legfontosabb a People, vagyis emberek hub, amelyen keresztül az ismerőseinket érhetjük el. Az új mobilos Windows a SIM-kártya mellett már nem csak az Outlookból, hanem többféle online szolgáltatásból képes szinkronizálni a kapcsolatainkat, így a Facebookról vagy a Gmailből is, és a telefonkönyvben listázza az állapotfrissítéseiket is.


A telefon webböngészője a nagyon gyors, kényelmesen kezelhető mobilos Internet Explorer, amire rá sem lehet ismerni az elődeihez képest. Térképszoftverből is a Microsoft sajátja, egy mobilos Bing Maps van a készülékeken, ami nem jó hír a hazai felhasználóknak, hiszen amellett, hogy navigálni sem lehet vele, a felvételei is régebbiek, és az adatbázisa is kevésbé pontos, mint a Google-é.

Szoftvereket letölteni a Windows Phone Marketplace-en keresztül lehet. Ehhez egyelőre még amerikainak kell hazudnunk magunkat, amikor Windows Live-azonosítót regisztrálunk, mivel a hazai felhasználók számára a platform csak jövő nyárra lesz lokalizálva, így akkortól lesz magyar menüje, billentyűzete - viszont addigra már zenéket is lehet majd vásárolni rá a Microsoft ígérete szerint.


A szoftver azonban már így is ismeri a magyar ékezeteket, és nagyon kényelmesen lehet gépelni vele. A WP7 kezelőfelülete ugyanis gyors, és nagyon kezes is, ami rögtön szembetűnő, amikor az ember a telefont a kezébe veszi.

A kezelőfelület összességében olyan, mintha egy magazin oldalait lapozgatná az ember: minden alkalmazás egy nagy, színes háttérképre épül, amin le-fel görgethetjük a tartalmakat, és jobbra-balra lapozva érhetők el a kategóriánként csoportosított funkciók. A telefon gombjainak használata nagyon egyértelmű. A kereső mindig ott keres, ahol éppen vagyunk, a Windows gomb a kezdőképernyőre léptet, a vissza gombbal pedig sorra a korábbi műveletekhez, megnyitott szoftverekhez lapozhatunk.

A számítógépről az egyéb telefonoknál, zenelejátszóknál megszokott Windows Media Player helyett a Microsoft Zune kliensével lehet zenéket, képeket és videókat másolni, nagyon gyorsan és egyszerűen. A kliensprogram nélkül viszont egyáltalán nem lehet hozzáférni a telefonok tárkapacitásához, azaz pendrive-nak nem használhatjuk a készüléket.

Felhőszinkron, Office és Xbox Live


A WP7-tel kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy van néhány olyan dolog, amit kizárólag ez a platform kínál a felhasználóknak. A készülékeken lévő tartalmat, beleértve a zenéket, a kontaktokat, a frissen elkészített képeket, folyamatosan lehet a Live.com-ra szinkronizálni, ami persze jelentős mobilnet-forgalmat generál, de egyben azt is jelenti, hogy a telefonról folyamatosan frissülő biztonsági másolat jön létre. A készüléket külön előfizetés nélkül meg is lehet keresni a cellainformációk alapján, meg lehet csörgetni vagy le lehet törölni adatait a távolból a weben keresztül.

A telefonon egy mobilos Office-csomag is található, amiben nem csak megnyitni, de létrehozni és szerkeszteni is lehet a szövegeket, táblázatokat és prezentációkat. A kedvencünk a OneNote jegyzetelő szoftver mobilos változata, amibe nemcsak írni lehet, de könnyedén csatolhatunk jegyzeteinkhez fényképeket, vagy rögzíteni lehet vele hangjegyzeteket is. A készüléken van egy Xbox Live hub is, amelyen keresztül a Microsoft saját videojátékos közösségi hálózatában összegyűjtött ismerősökkel lehet megosztani a letöltött szoftverekben elért eredményeket. A telefon keresője a középső gomb hosszú nyomva tartásával hangos keresésre is képes, de egyelőre ennek a beszédfelismerője is csak angolul tud.

Windows Phone 7 - Steve Ballmer

Steve Ballmer bemutatja a Windows Phone 7-et

Gyermekbetegségek és meglepő hiányosságok


Azok után, hogy mi mindent tud a Windows Phone 7, meg kell említeni azt is, amit nem tud. A telefonokban nincs VPN-támogatás (azaz hozzáférés a céges priváthálózatokhoz), és úgy tudjuk, nem is lesz: az Exchange-környezetet használó üzleti felhasználók az ActiveSync kiszolgáló oldali használatával érhetik el a céges levelezésüket és naptáraikat. Az operációs rendszer nem támogatja sem a Flasht, sem a HTML5-öt, sem a Microsoft saját technológiáját, a Silverlightot, vagyis a felhasználók nem nyithatnak meg animációkat használó weboldalakat, és a készülékeken copy-paste sincs, amit viszont a következő szoftverfrissítéssel ígér a gyártó.

Nem lehet a készülékekkel videotelefonálni sem, így előlapi kamerájuk sincs - igaz, talán ez hiányzik a legkevesbé -, ami viszont érdekes, hogy gyári csevegőprogram sincs rajtuk, pedig a Messenger nemcsak hogy a Microsoft sajátja, de ugyanazzal a Windows Live ID-vel működik, mint ami a szoftverbolt használatához is kell.


Bár GPS és iránytű is kötelezően van a WP7-es készülékekben, de navigációs szoftver egyelőre nem érhető el rájuk, ahogy általában elmondható, hogy mivel a platform még nagyon új, elég szűkös a már rendelkezésre álló szoftverválaszték. Bizakodásra ad azonban okot, hogy mivel a telefonokra .Net fejlesztői környezetben, teljesen ingyen lehet programokat írni, a világ 50-60 millió fejlesztőjének (ezt a számot a Microsofttól tudjuk) máris minden adott, hogy dolgozzon rá, így várhatóan hamarosan sokan ontják majd a szoftvereiket erre a platformra is.

A Windows Phone 7-re épülő telefonok ízig-vérig prémium kategóriás modellek, amelyek nem csak szépek, de a szoftverüknek, kiforrott kezelőfelületnek köszönhetően nagyon kezesek is, és remek felhasználói élményt nyújtanak. Bár jelenleg még néhány dologban kevesebbet tudnak, mint az iPhone vagy az androidos modellek, de a legfontosabb funkciók tekintetében már most is felérnek hozzájuk, így biztosra vesszük, hogy nagy jövő áll még az új mobilos Windows platform előtt.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licensze alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

Kapcsolódó írások
 

Új hozzászólás

Név: vagy bejelentkezés

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás!
cikk/hír keresése
szavazás

Ön milyen okostelefont/tabletet használ?

Android
iOS (iPhone, iPad)
Windows Phone
Symbian
Blackberry
Bada
Egyik sem

fizetett hirdetés (x)
Egyedi gyártású műcsalik
Támogasson minket!
Viccmorzsa
Az elefánt és az egérke strandolni mennek. Az elefánt javában lubickol, mikor az egérke bekiabál neki:
- Elefánt, gyere ki, valami fontosat akarok! Az elefánt kicammog a partra, majd megszólal az egérke:
- Jól van visszamehetsz. Csak azt akartam megnézni, hogy nem az én fürdőruhámat vetted-e fel.
Powered by: EIS 3.0 Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!