A szolgáltatás átmenetileg nem érhető el!
hirdetés
domain regisztráció
Domain regisztráció az Imineten

Internettel lehet spórolni a telefonadón

  • Szerző: iminet
  • · Olvasva: 2668
  • · Dátum: 2012.04.24. 18:24
  • · Rovat: Mobil
Facebook megosztás Twitter megosztás Windows Live megosztás Google+ megosztás E-mail Nyomtatás
Teljesen nem lehet megúszni a távközlési szolgáltatási adót, de ha valakinek van mobilinternete, sokat spórolhat azzal, ha a rövid szöveges üzenetek helyett e-mailt küld, a hosszabb beszélgetéseket pedig Skype-on bonyolítja. Az internetes alapú üzenetküldésnek és telefonálásnak is vannak azért komoly szépséghibái. Hol a sávszélesség hiányzik, hol a percdíj magas, hol pedig partnerek nem nagyon vannak hozzá.
Hirdetés

Egy átlagmagyar mindössze százhuszonöt percet beszél mobiltelefonján, így a távközlési szolgáltatási adó bevezetése nyomán mintegy kétszázötven forinttal emelkedik a havi számlája. Nem számít azonban kirívó értéknek az sem, ha valaki három-négyszáz percet beszél telefonján havonta, és mintegy negyven-ötven SMS-t küld el arról - derült ki nem újságíróként dolgozó ismerőseink közt végzett körkérdésünkből. Ez utóbbi esetben a telefonadó bevezetését követően kilencszáz forinttal lesz magasabb a felhasználó havi számlája. A kormány honlapján publikált Széll Kálmán-terv 2.0 szövegéből nem derül ki egyértelműen, hogy az milyen platformokra vonatkozik majd, de a vezetékes és mobilhívásokat biztosan érinteni fogja. Ahogy korábban, a telefonadó bevezetése után is internetes szolgáltatások segítségével lehet a leginkább spórolni a telefonszámlán.

 

Az SMS kiváltható mobilnettel

Az SMS-költséget jelentősen csökkenteni lehet akár a legolcsóbb mobilnetes csomagra előfizetve is, mivel a push e-mail szolgáltatást már az olcsó, néhány tízezer forintos okostelefonok is támogatják. Ez teszi lehetővé, hogy a készülék azonnal kijelezze a beérkező e-maileket, de a készüléknek ne kelljen percenként ellenőriznie azt, hogy érkezett-e új levél. A mobil e-mailezés fontos előnye, hogy nincs benne korlátozva az üzenet hossza, ráadásul egy szöveges levél nagysága nem több néhány kilobájtnál, így a levelezéshez akár egy ötven megabájtos csomag is elegendő.

Persze nem árt külön szólni a barátoknak, hogy SMS helyett írjanak e-mailt nekünk, és praktikus erre a célra egy külön postafiókot létrehozni, így az esetleg beérkező reklámüzenetek nem fogják feleslegesen megcsipogtatni a telefont.

Mobilneten nem nyerő a Skype

Sokaknak juthat eszébe, hogy előfizetnek egy komolyabb mobilinternetes csomagra, és a jövőben okostelefonra telepített Skype-pal vagy más hasonló programmal fognak kommunikálni. A legismertebb nettelefonos szoftvernek számító Skype-pal egy perc beszélgetés nagyjából háromnegyed és egy megabájt közötti adatforgalmat generál, így egy kétezer forintba kerülő ötszáz megabájtos csomag akár nyolc-tíz óra beszélgetésre is elegendő lenne.

Sajnos ez a megoldás a gyakorlatban nem működik tökéletesen: még sűrűn lakott városi területeken is előfordulhat, hogy nem lesz elég hozzá a sávszélesség, ráadásul a netes telefonálás az akkumulátort is jobban meríti, és az alkalmazások stabil működése is hagy még maga után kívánnivalót.

Hasonló a helyzet egy másik népszerű okostelefonos nettelefon-programmal, az Androidra és iPhone-ra is elérhető Viberrel is. A Skype-hoz hasonlóan ezen is csak úgy lehet hívásokat fogadni, ha a szoftver aktív marad, egyfajta "telefon a telefonban" módon. A szoftverrel elvileg még SMS-hez hasonló ingyenes üzeneteket is lehetne váltani más, a Vibert ugyancsak futtató ismerősökkel, de ezek sokszor jelentős késéssel érkeznek meg - ráadásul teljes rejtély, hogy működtetői milyen üzleti modell alapján szeretnének pénzt keresni megélhetésükhöz.

A Google+ közösségi szolgáltatásba épített, akár tízfős konferenciahívásra is alkalmas, mobiltelefonon is elérhető Hangouts szolgáltatás legnagyobb szépséghibája, hogy még az androidos készülékek közül sem mindegyiken működik, legalább a szoftver 2.3-as kiadását igényli a futásához, az összes többi platformra pedig még fejlesztik, így túl sok ismerőst nem lehet elérni vele. Összességében úgy találtuk, hogy a jelenlegi készülékekkel és technológiákkal ezért leginkább wifin keresztül és alkalomszerűen érdemes használni az internetes telefonálást.

Skype-ról sem olcsó magyar mobilt hívni

Az internettelefonos szolgáltatások esetében az is gondot jelent, hogy a Skype fizetős, hagyományos hívószámok hívását biztosító funkciójával sem lehet a hagyományos belföldi mobilos percdíjaknál olcsóbban beszélni. A Skype-ról egy belföldi vezetékes szám feltárcsázása aránylag olcsó, 6,5 forintba (2,2 eurócentbe) kerül percenként, de a mobilszámokra irányuló hívásokért a cég 62,5 forintot (20,9 eurócentet) kér el, ami még a telefonadóval növelt tarifákhoz képest sem kedvező, a hazai mobilszolgáltatóknál feleekkora percdíjjal lehet tárcsázni.

Hasonló a probléma a legtöbbször az internetkávézók kirakataiban hirdetett NeoPhone internettelefonos szolgáltatással is. Bár külföldre rendkívül kedvező percdíjakkal lehet telefonálni vele, a magyar mobilokat az átlagos percíjnál drágábban (percenként 38 forintért) lehet hívni. Vezetékes irányba viszont már jóval kedvezőbb a NeoPhone, 5,90 forintért lehet vele hívni a vonalas telefonokat.

A Google Voice nevű internettelefonos szolgáltatást használók 7,5 forintos (2,5 eurócentes) percdíjjal hívhatnak magyar vezetékes számokat, a mobilszámok hívása viszont olcsóbb, 41,9 forintba (14 eurócent) kerül percenként. De még ez sem kellően olcsó ahhoz, hogy megérje a vesződséget, ráadásul még azt sem lehet tudni, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak az árát is növelni fogja-e az újonnan létrejövő adó.

Igen, anya, jól vagyok: ingyenhívás PC-ről PC-re

A telefonadón való spóroláshoz nincs szükség a legújabb okostelefonra, a legolcsóbb otthoni internetkapcsolat és gyakorlatilag bármilyen egyszerű PC is lehetővé teszi az internettelefonos szolgáltatások használatát, ha van hozzá egy pár ezer forintos mikrofonos fülhallgató, esetleg mikrofonnal is felszerelt webkamera. Az előre megbeszélt hívásokat, mint például egy család napindító mobilhívásait vagy egy kis cég délelőtti körtelefonját könnyen át lehet tenni Skype-ra. Az otthonról elköltözött gyerekek hogylétéről érdeklődő szülők esti hívásaihoz is jobb az internet, hiszen ezek jellemzően hosszabb beszélgetések, amelyeket az internet díjáért korlátlanul lehet bonyolítani - komoly költséget megtakarítva.

Skype

A külföldi ösztöndíjjal tanuló gyermekek, a külföldi ismerősökkel gyakran beszélők és a távmunkások már tudják, hogy a legismertebb nettelefonos program, a Skype használatára bámulatosan gyorsan rá lehet szoktatni akár idősebb embereket is. A szoftver sajnos messze nem hibátlan: előfordul, hogy borzasztó a hangminőség, a beszéd digitális zajjá alakul át, de ingyenessége miatt még így is remek kompromisszumnak tekinthető.

Facebookkal, Messengerrel és Google+-szal is telefonálhat PC-n

A Magyarországon legnépszerűbbnek számító csevegőprogram, a Microsoft Live Messenger is tartalmaz beépített nettelefonos funkciót, amely gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint a Skype, és ugyancsak lehetővé tesz akár videohívást is.

A Skype egyeduralmának megtörésére dobta a piacra a Google a közösségi oldalába, a Google+-ba beépített Hangouts funkciót, amelynek PC-s változata bármilyen számítógépen működőképes. A keresőóriás régen kísérletezik a telefonálás továbbfejlesztésével, van olyan szolgáltatása, ami PC-ről teszi hívhatóvá a mobil és vezetékes telefonokat, a Hangout pedig egy lépéssel tovább ment, a PC-ket köti össze látványos videokonferencia keretében. A funkcióhoz nem kell telefonszámokat megjegyezni vagy azonosítókat megtanulni, csak a Google+-on kell ismerősnek jelölni egymást. A Hangouts másik előnye, hogy külön kliensprogram sincs hozzá - ha a Google videós pluginja megtalálható a gépen, akkor teljesen nagyibiztosan működik a weblapba épített videotelefon.

Hasonló szolgáltatást a Facebook is rejt, ám jobban el van dugva az oldalon a hívás opció, amelynek használatához egy ingyenes böngészőplugint kell telepíteni a gépre. Az egyetlen lényeges különbség, hogy a legnagyobb közösségi oldalon nincs lehetőség konferenciahívásokra, míg a Google+-nak ez az erőssége.

Forrás: [origo]

A cikket az [origo] hozzájárulásával, a CreativeCommons licensze alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

Kapcsolódó írások
 

Új hozzászólás

Név: vagy bejelentkezés

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás!
cikk/hír keresése
szavazás

Ön milyen okostelefont/tabletet használ?

Android
iOS (iPhone, iPad)
Windows Phone
Symbian
Blackberry
Bada
Egyik sem

fizetett hirdetés (x)
Egyedi gyártású műcsalik
Támogasson minket!
Viccmorzsa
Színházból való távozáskor a férj a feleségének:
- Azért ez túlzás, igazán nem kellett volna 100 Ft borravalót adni a ruhatárosnak!
- Ennyit igazán megérdemelt. Nézd milyen csodálatos nercbundát adott!
Powered by: EIS 3.0 Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!