Hivatalosan is a Microsofté a Skype

A Microsoft bejelentette, hivatalosan is a birtokába került a VoIP szolgáltatások piacán régóta meghatározó szerepet betöltő Skype.
Hirdetés

A hivatalos közlemény szerint az akvicízó lezárult, a mintegy 8 és fél milliárd dollárba került tranzakció végén már a Microsoft tulajdonában van a luxemburgi székhelyű Skype Global S.à r.l., mely a szoftveróriás részlegeként folytatja pályafutását.

Bár pletykák régóta keringtek, a Microsoft május 10-én jelentette be hivatalosan, hogy felvásárolja a nettelefont, és beépíti szolgáltatásaiba. Bár a felvásárlás befejeződött, azt egyes országok versenyhivatalai még vizsgálatot folytatnak annak kapcsán, bár az Európai Bizottság és az amerikai versenyjogi hatóság már rábólintott az akvizícióra - írja mai cikkében az [origo] Techbázis.

Skype

"A Skype egy olyan fantasztikus termék és márka, melyet emberek százmilliói szeretnek világszerte. Alig várjuk, hogy a Skype csapatával együtt dolgozhassunk az embereket a családjukkal, barátaikkal, ügyfeleikkel és kollégáikkal összekapcsoló új megoldások kifejlesztésén" - idézi Steve Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját az IT café.

A Skype-ot világszerte 60 millióan használják, naponta pedig mindegy 6-10 millió belépett klienst regisztrál a rendszer egyszerre. A Skype Windowson kívül számos egyéb platformot érhető el, ebbe beletartoznak az olyan népszerű mobileszközök, mint az Android vagy az iPhone. Redmond ígéretet tett arra, hogy a fejlesztéssel a felhasználók igényeit szolgálják, és megtartják a különböző népszerű platformokat is.

 

- K.I.

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version