GPL licensz alatt ismét elérhető a Windows 7 USB/DVD segédprogramra

Miután gyanúba keveredett az alkalmazás, a Microsoft eltávolította, majd - GPL licensz alatt - ismét elérhetővé tette.
Hirdetés

A Microsoft ismét elérhetővé tette a novemberben visszahívott alkalmazást, de nem zárt, hanem nyílt licensz alatt. Az alkalmazást mi is kipróbáltuk, ennek segítségével telepítettük netbookra a Windows 7 RC változatát.

Novemberben egy blogger vette észre, hogy szabad szoftverből származó kódrészletek találhatók a Windows 7 USB/DVD Download Tool segédprogramban, mely így sérti a GNU General Public License v2 licenszet, hiszen az ebből a licenszből származtatott szoftvert is a GPL alatt kell kiadni.

Windows 7USB/DVD Download Tool

Redmond azonnal eltávolította a programot, és vizsgálatot rendelt el, függetlenül annak eredményétől, így a szoftvervállalat a gyanú felmerülésének pillanatától korrektül járt el az ügyben. Hangsúlyozzuk, hogy nem lopásról van szó, hiszen szabad szoftverek egésze vagy egy-egy részlete is felhasználható az új alkalmazásban, azonban az ilyen licensszel terjesztett szoftver után az új alkalmazást is nyílt szoftverként a GPL licensze alatt kell terjeszteni.

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version