A Microsoft felvásárolta a Skype-ot

Hivatalosan is megerősítette Redmond a Skype felvásárlásáról szóló előzetes híreszteléseket, a mai közleményből kiderül, hosszútávú tervei vannak a VoIP szoftverrel.
Hirdetés

A mintegy 8,5 millió dollár értékű akvizíciót követően a Microsoft tulajdonába került a Skype, a rekordösszegű ügyletért készpénzzel fizetett a szoftveróriás. Bár évek óta ismertek különböző híresztelések a Skype felvásárlásáról, úgy tűnik, végül a Microsoftnak sikerült bekebeleznie a régóta bevételhiánnyal küzdő népszerű kommunikációs szoftvert.

A Microsoft közleményében szerepel, hogy hosszútávú tervei vannak a szolgáltatással, tovább kívánják folytatni a nem Microsoft-platformok fejlesztését is, integrálják több népszerű, már meglévő szolgáltatással, mint a Kinect vagy az Xbox.A Skype úgy lett az internet egyik alapvető szolgáltatása, hogy pénzügyileg nem vált igazán sikeressé. Még a 860 milliós bevétellel zárt 2011-es évben is veszteséges volt a cég. A Skype-ot 2005-ben az eBay vásárolta meg 3,1 milliárd dollárért, de 2009-ben, miután nem tudta beépíteni szolgáltatásai közé, részesedésének nagyobbik részét eladta egy befeketetői csoportnak 1,9 milliárd dollárért. A cég felvásárlása a Microsoft eddigi legnagyobb akvizíciója - írja az [origo] Techbázis mai cikkében.

Skype

A Skype-ot 2003-ban alapították, hamar népszerű lett nemcsak a chat- és hangalapú kommunikációban, de a webkamerás, vagy a prepaid rendszerre épülő, külső telefonszámok tárcsázását is lehetővé tevő szolgáltatásai is igen keresettek. Az alkalmazás peer-to-peer kapcsolatának köszönhetően nincs szüksége igazán infrastruktúrára, ráadásul több platformon is megvetette a lábát, így felhasználók milliói váltak a Microsoft meglévő vagy új ügyfelévé.

Egyelőre nem bizonyos, miért érte meg a Microsoftnak a szolgáltatásait részben átfedő, rekordnak számító összegért felvásárolt Skype, de a szoftvervállalat anyagi és piaci háttere kétségbevonhatatlan előnyhöz juttathatja a VoIP szolgáltatást. Az eBay pedig büszkén tömheti meg zsebeit a számára túl sok bevételt nem termelő szofver eladásából.

-K.I.

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version