Blogbejegyzések

Erre figyel most a világ - 2020-as UEFA labdarúgó európa bajnokság 2021.06.20. 10:09 | Sport | Imi | 0 komment

Most a csapból is ez folyik, így nézzünk meg néhány tényt a labdarúgó eb-vel kapcsolatban, csak úgy ismétlés gyanánt.

Már a negyedénél jár, június 11-én kezdődött és július 11-én fog véget érni. 2020-as, de 2021-ben zajlik. Ez a tavalyi-idei foci eb, amelynek a többitől etérően nem egy, hanem összesen 11 házigazdája van, köztük fővárosunk, Budapest is. A másfél éve átadott Puskás Aréna, és ezzel együtt Budapest ad otthont négy mérkőzésnek: három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek is.

Az előző, 2016-ban lebonyolított eb-hez hasonlóan idén is szurkolhatunk a magyar válogatottnak, hiszen ha pótselejtezővel is, de végül kijutott a bajnokságra.

2020-as UEFA labdarúgó európa bajnokság

Az eb hivatalos dala és videoklipje

Minden foci vb-nek és eb-nek is van hivatalos dala, az idei kontinenstorna a következővel büszkélkedhet, ezt fogjuk rendszeresen hallani rövid, vagy hosszú verzióban a tévéközvetítések környékén július közepéig.

Az UEFA kiadott Spotify playlistet is, erre tessék:

Budapest imázsfilmje

Mivel városunk is rendezője a bajnokságnak, most a torna kapcsán is a figyelem középpontja (a Forma 1, a Sziget fesztivál és megannyi más, valamennyi eddigi és jövőbeli nyár kötelező kellékeként számon tartott turistacsalogató mellett), így nem csoda hát, ha egy saját, városunkat és stadionunkat is bemutató kisfilm készült a bajnokságra. Erről van szó_

Közvetítések

Ha élő meccsnézésről van szó, de valamilyen ok miatt nem tudunk sem a stadionban, sem az ország számos pontján létrejött szurkolói helyszínen jelen lenni, nézhetjük a mérkőzéseket otthonról is. Ez adott hagyományos tévéadás (antenna, kábeltévé), de az internet segítségével is.

Ha szövegesen követnénk figyelemmel az eseményeket, friss infóra, csapatok felállására, egyéb háttérinfóra lenne szükségünk, és az angol nyelvtudás is megvan, én az UEFA Euro 2020 hivatalos weboldalát javaslom. Nincs teletömve felesleges baromságokkal, mint a legtöbb magyar híroldal, tök letisztult a felület, azonnal frissül minden infó, és nem foglalja el fölösleges banner a legfontosabb területet a képernyőn.

Szurkolói szoftver

Régen, mikor az internet még gyerekcipőben járt, sokan, köztük én is, nyomtatott formátumú szurkolói füzetet használtunk infóbázisként, valamint a mérkőzések, a gólok és egyéb történések saját magunk általi dokumentálására.

Már jó pár éve, hogy a Nemzeti Sport elkészíti ennek elektronikus verzióját, amihez csupán egy Excelre van szükségünk. A használata kényelmes, és mindent kiszámol, frissít a program. Letölthető a Nemzeti Sport oldaláról, itt csak keressük ki a 2020-as foci eb-t és töltsük le a fájlt.

Lelátó szépe

És persze ahogy 2016-ban, úgy idén is keressük a Lelátó szépét. A bajnokság után remélhetőleg már eredményt hirdethetünk.

 

Jó szurkolást annak, aki követi, és kitartást annak, akit nem érdekel a labdarúgó eb!

Karácsonyi reklámok fókuszban 2013.12.15. 19:10 | Hétköznapok | Imi | 0 komment

Rohamtempóban közeledik az év végi karácsonyi ünnep, mint az évek, évtizedek során, idén sem maradhatnak el a tévében a direkt karácsonyra készített ünnepi reklámok. Nagy részüket finoman szólva se néznénk vissza magunktól, épp elég az, amennyit a kereskedelmi csatornánk ránk erőszakolnak. Mégis feltűnik egy-két olyan reklám, amikkel többé-kevésbé azonosítani tudjuk az adott év ünnepi időszakát.

Idén két ilyen reklámot választottam ki a magyar tévécsatornák által játszottak közül.

Coca-Cola

A Coca-Cola reklámja egy ismerős dalra épül, Elvis Presley I can't help falling in love című dalát egy karácsonyi körítéssel, női és kórus énekkel hallhatjuk, talán ez az, ami a válogatásomba idén beemelte a Coca Cola reklámfilmjét.

 

T-Mobile

A T-Mobile mindig is élen járt a karácsonyi reklámok fogyaszthatóságában, eddigi nagy kedvencem a hógolyózós Családbarát reklám és a 2009-es év talán egyetlen üdítő színfoltja a reklámok között, a kedves kis dalos reklám. Az idei persze nem érhet fel ehhez a két korábbi kisfilmhez, mégis összeköthető a "Színezt ki a telet" reklámfilm az idei karácsonnyal.

Lány a tengerparton 2013.07.07. 13:40 | Hétköznapok | Imi | 0 komment

Tavaly is volt nyári képünk, idén még nem találtam alkalmasat, viszont a neten ráakadtam az alábbi képre. Ha esetleg idén megfelelőbb képet találnék, akkor természetesen módosítom a posztot.

Addig is a 2013-as év Nyár képe az alábbi szőke lány, aki épp a tengerparton ül.

Lány a tengerparton

A Windows Messenger kiiktatása 2008.02.17. 12:02 | Régi cikkek | Imi | 0 komment
A Windows Messenger (röviden WM) a Windows részeként feltelepülő, ma már fapadosnak, feleslegesnek számító üzenetküldő alkalmazás. Nem keverendő a Windows Live Messenger (régebben: MSN Messenger) programmal, hiszen az nem része a Windowsnak, kézi telepítés útján kerül a gépre. Sajnos a WM ma már több bosszúságot okoz, mint hasznot. Hiszen magától bejelentkezik tulajdonosa MSN nevével, magától elindul az Outlook Express indításával, és létezéséről sokszor nem is tudunk, a háttérben, tudtunk nélkül intézi ügyleteit. Csak arra eszmélünk, hogy MSN-es partnereink írnak, holott nem is jelentkeztünk be. Valóban nem, legalábbis MSN-nel nem. De a kis bosszantó WM megtette ezt helyettünk.
Ráadásul nem is uninstallálható, hiszen része a Windowsnak, számos alkalmazáshoz kapcsolódik, továbbá nem szerepel a "Programok telepítése és törlése" szekcióban sem.

Akkor mégis mit lehet vele tenni? Hagyjuk, hogy önkényesen irányítsa életünket? Dehogyis. Néhány módszer kínálkozik a probléma elhárítására. Lássuk őket:

  1. A Windows Messenger automatikus indításának letiltása
  2. A Windows Messenger elindulásának tiltása
  3. A Windows Messenger eltávolítása

Ezek közül az egyik leghatékonyabb a második lépés, ami azért mégsem olyan drasztikus, mint a 3., a WM "kivégzése". Csekélyke hatékonyságú az első lépés, így ha lehet, azt ne is alkalmazzuk!


A Windows Messenger automatikus indításának letiltása
Ehhez a Rendszerkonfigurációs segédprogramra lesz szükségünk, a Start menü Futtatás parancsába írjuk be: msconfig. Miután elindult az alkalmazás, válasszuk ki az Automatikus indítás fület!
Itt a számos bejegyzés között szerepelnie kell az "msmsgs" sornak, előtte pipával. A megoldáshoz kattintsunk a pipára, majd ha már csak üres négyzet díszeleg előtte, kattintsunk az OK gombra. Az alkalmazás közli, hogy a beállítások csak a gép újraindítását követően lépnek érvénybe. Ez nem gond, de válasszuk a Kilépés újraindítás nékül gombot. A következő indításnál már magától nem fog elindulni a WM. De egyéb olyan program indulásakor, ami magával hozza a WM-et is, igen!
Emiatt nem túl hatékony ez a lépés, akkor jöhet jól, ha pl. Outlook Express-t sose indítunk.



A Windows Messenger elindulásának tiltása
A legjobb megoldás, ha a WM futtatását gátoljuk meg, hiszen így egyáltalán nem fog elindulni a progam. A kikapcsolást a házirendek háza táján kereshetjük. A Start menü Futtatásába írjuk be: "gpedit.msc", és nyomjuk meg az Entert!
A következő pontok szerint navigáljunk a megfelelő helyre:

  1. A Helyi számítógében belül kattintsunk a Számítógép konfigurációja pontra
  2. A jobb oldali oszlopban duplán kattintsunk a Felügyeleti sablonok mappán
  3. Szintén a jobb oldali oszlopban duplán klikkeljünk a Windows-összetevőkre
  4. Már rutinosan léphetünk be a Windows Messenger mappába is, az előzőek szerint

Helyben vagyunk, ha jól dolgoztunk, két elemet látunk a jobb oldalon, kettős kattintás az elsőre (A Windows Messenger futtatásának tiltása), melyre egy ablak jön elő. Két dolgunk van mindössze: az ablak felső sávján, az Engedélyezve szó előtti pöttybe tegyünk zöld pontot, és az OK gombbal zárjuk be az ablakot. Munkánkat siker koronázza, többé nem fog elindulni a WM. Se automatikusan, se kézzel.



A Windows Messenger eltávolítása
Ha az eddig ismertetett megoldások valamiért nem járhatók, és mindenképp fontos a WM-től megszabadulni, egyetlen lehetőségként el kell távolítani a rendszerből. Nem javasolt művelet, az esetleges nem várt mellékhatások következményeit a végrehajtó felhasználónak kell vállalnia!
Az eltávolításhoz szükséges, hogy legalább az 1-es javítócsomag (SP1, Service Pack 1) fel legyen telepítve. Ennek meghatározásához kövessük az alábbiakat:

  1. Kattintsunk a Start menü jobboldali oszlopában taláható Sajátgép ikonra jobb egérgombbal
  2. A menüből válasszuk a Tulajdonságok pontot
  3. A Rendszer: alatt a Windows verziószáma, kiadása olvasható, alatta pedig a javítócsomag (persze ha van): Szervizcsomag 1 vagy Szervizcsomag 2. Ha ilyen nincs, akkor egyik sincs telepítve a gépre, előbb ezt kell beszereznünk


Tehát, ha rendelkezünk a fenti javítócsomagokkal, nekiláthatunk az eltávolításnak. A Start menü Futtatásába írjuk be az alábbi sort:

RunDll32 advpack.dll,LaunchINFSection %windir%\INF\msmsgs.inf,BLC.Remove

Majd kattintsunk az OK gombra, vagy nyomjuk meg az Enter billentyűt. Ezután a Windows eltávolítja a WM telepítését, a végén figyelmeztetést kapunk, miszerint az eredeti rendszerfájlok ismeretlen verziójúakkal lettek felülírva, és a helyreállításhoz tegyük be az eredeti Window cédét. De hát ezzel ugye pont az előzőek ellenkezőjét érnénk el, kattintsunk ház a Mégse gombra, és ha ez az ablak is eltűnt, a WM már biztosan nincs a gépünkön. Még a Start menüből is eltűnik az ikonja.


Mi lesz ezután az MSN Messengerrel?
Mivel nem része a Windowsnak, és még csak nem is kötődik a Windows Messengerhez, a válasz a kérdésre: semmi, ugyanúgy használható, ahogy eddig.


Bízunk benne, hogy cikkünkkel sok felhasználó számára hoz enyhülést a WM kiiktatása, ami még nagyobb egyéb élményt von maga után. Az esetleges pozitív vagy negatív tapasztalatokat a cikk után oszthatják meg velünk és a többiekkel azok, akik a fentieket kipróbálják.

-K.I.