Még erősebb lett a világ legkisebb PC-je

Akkora mint egy csomag rágó, mégis egy Skylake processzor dübörög benne. A világ egyik legkisebb PC-je még erősebb lett.
Hirdetés

Alaposan felturbózta az Intel tavaly piacra dobott miniszámítógépet, a Compute Sticket. Az úttörő eszköz a világ legkisebb számítógépe, ami külsőre egy pen drive-ra hasonlít, ám egy rendkívül kompakt miniPC-t takar.

A kütyüt bármilyen HDMI-s kijelzővel lehet használni, így tévével és monitorral is, az energiaellátást USB porton keresztül oldja meg.

Intel Compute Stick jellemzők

Nagyot ugrott az Intel

A második generációs stickekről az idei CES-en rántotta le a leplet a gyártó, egyszerre három is érkezik belőle - közülök két modell a legújabb Skylake processzorokat kapja meg, olcsóbb alternatívaként pedig egy turbósabb Atom processzoros eszköz is lesz.

Ugyan a Core M processzorok nem olyan gyorsak, mint a Core i modellek, a váltás jelentős ugrás az előző modell ATOM processzoraihoz képest.

Az olcsóbb, Core m3-as verzió 399 dolláros (117 ezer forintos) áron kerül forgalomba, előretelepített Windows 10 operációs rendszerrel. Az erősebb, m5-ös stick 499 dollárba (145 ezer forint) fog kerülni. Az eszközök valamikor 2016 első negyedévében lesznek kaphatók.

Specifikációk

Processzor: Intel Core m3-6Y30 és m5-6Y57 processzorok

Operációs rendszer: core m3: Windows 10; core m5: nem jár hozzá

Memória: 4 gigabájt

Tárhely: 64 gigabájt eMMC

Portok: 3 db USB port

Ár: core m3: 399 dollár (117 ezer forint); core m5: 499 dollár (145 ezer forint)

Maradt az Atom is

A legolcsóbb modell még marad a jól bevált négymagos Atom chipnél, ám már az Atom x5-Z8300 került bele. Ehhez 2 gigabájt memória, és egy mikroSD-kártyával bővíthető 32 gigabájt háttértár társul, és csak 159 dollárba (46 ezer forintba)fog kerülni.

Az eszköz egy 1.4-es HDMI csatlakozót, 1-1 USB 2.0 és 3.0 portot kap. Bluetooth és wifi-kompatibilitást is kap.

Mire jó az apróság?

A mini PC helytakarékos megoldás azoknak, akik házimozi PC-t szeretnének. A könnyű szállíthatóság miatt utazás közben is hasznos - bármilyen HDMI-kijelzővel működik, amihez már csak egy Bluetoothos egeret és billentyűzetet kell csapni (és megoldani az USB-s energiaforrást, ami lehet akár egy külső USB-akkumulátor is).

Forrás: origo

A cikket az origo hozzájárulásával, a CreativeCommons licencee alatt változtatás nélkül vettük át.

CreativeCommons

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version