Butább az új iPhone-nál a Samsung minikészüléke

Nem tudni mikor, és mennyiért lehet majd megvenni a Samsung Galaxy S3 Minit. A gyártó óriáskijelzős csúcsmodelljének kistestvére akkora, mint egy iPhone 5, azonban paramétereiben azonban jócskán elmarad riválisától, de várhatóan sokkal olcsóbb is lesz.
Hirdetés
A Samsung tavasszal bejelentett Galaxy S3 készüléke árban és tudásában az Apple iPhone-jának legnagyobb riválisa, azonban nagy, 4,8 colos képernyője sokak számára nem praktikus. Számukra kínál alternatívát a csütörtökn bejelentett, Galaxy S3 Mini nevű modell, amely pontosan akkora, 4 colos kijelzőt kapott, mint amellyel az iPhone 5 is rendelkezik. Bár a dél-koreai gyártó a bejelentés előtt úgy nyilatkozott, hogy a Galaxy S3 kistestvére csak méretében marad az óriási csúcsmodell mögött, a hivatalos premieren kiderült, hogy egyéb fontos paraméterét tekintve is szerényebben teljesít.
Nem csak kisebb, butább is
Az S3 mini AMOLED képernyője ugyanis csak 800x480 pixeles felbontást kínál, bár a kisebb képernyőn az első sajtóbeszámolók szerint még ez is elfogadható képminőséget biztosít, de jócskán elmarad az iPhone 5 1136x640 pixeles kijelzőjétől. 133 grammos nagytestvéréhez képest a miniváltozat csak 111,5 grammot nyom, vagyis nagyjából ugyanolyan könnyű, mint a legújabb iPhone. Az Apple mobiltelefonja szélesvásznú képernyője miatt hosszúkásabb formájú, az új Samsung mobil kicsit szélesebb és mintegy 2 milliméterrel vastagabb nála.

Samsung Galaxy S3 Mini

Mind az iPhone 5-nél, mind a nagy Galaxy S3-nál kisebb teljesítményű, kétmagos, 1 gigahertzes processzor kerül az új modellbe, ami ma már legfeljebb átlagosnak számít, villámgyors működést valószínűleg nem lehet elvárni tőle. Butább, 8 helyett csak 5 megapixeles digitális kamera kerül a mini Galaxyba, és kimarad a készülékből a világszerte kevéssé elterjedt 4G-s mobilinternet támogatása is. A Samsung Galaxy S3 Mini a legújabb Android 4.1 rendszerrel lesz megvásárolható, árát, és pontos premierjének dátumát azonban még nem közölte a Samsung.

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version